Az EIHA felhívása

Július 15-én az Európai Ipari Kender Szövetség (EIHA) felszólította tagjait, hogy álljanak ki a szövetség azon álláspontja mellett, mely elutasítja a CBD és a kenderlevél-, ill. kendervirág-kivonat „új élelmiszernek” való minősítését az uniós jogi rendszer értelmében.

Az EIHA közel 300 tagja számára ezen a héten meghirdetett felhívás szerint „ezek a korlátozások jelentős negatív hatást gyakorolnak az ágazatra, különösen a CBD-re és az abból származó élelmiszer-szektorra”.

Az EIHA felkérte a kérdésben érdekelteket, hogy országaik történelméből hozzanak példát a kendervirág és levél fogyasztásra, mely igazolja, hogy az említett növényt Európa szerte élelmiszerként fogyasztották egészen 1997-ig. Ez elsősorban a kender virágából és leveléből készült kivonatokra vonatkozik, és nem a kendermagból készített élelmiszerekre.

„A kenderlevél- és kendervirág-fogyasztás országonként és területenként gazdag és színes történelemmel rendelkezik” – írja az EIHA felhívásában.

Az EIHA már több mint 20 történelmi bizonyítékot gyűjtött össze állításának alátámasztására, melyekről itt olvashatsz. Ezek közül néhány példát az EIHA 2019 májusa óta az európai sajtóban megjelent „A kenderkivonatok státusza Európában” című állásfoglaló tanulmányában is felsorol.

0
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük