A kender mint lehetséges építőanyag jelentős figyelmet kapott, különösen azok körében, akik a nagy környezeti terheléssel járó hagyományos építőanyagok alternatíváit keresik. Az egyik leggyakrabban emlegetett példa a kenderbeton, amely kenderből és ásványi kötőanyagból készül. Gyakran úgy mutatják be, mint negatív szén-dioxid-lábnyomú, kiváló hőszigetelő és egészségesebb beltéri környezet kialakítására alkalmas anyagot. Ezek az állítások figyelemre méltók, a kenderbeton mögött álló tudomány azonban árnyaltabb képet mutat, mint amit a szalagcímek sugallnak. Ha megértjük, mire képes valójában ez az anyag, és mire nem, a fenntartható építés meglepően kifinomult megközelítése tárul elénk. 

Neve ellenére a kenderbeton nem a szó hagyományos értelmében vett beton. A hagyományos beton cementből, adalékanyagokból és vízből áll, és jelentős nyomószilárdsággal rendelkezik. A pontosabban kender-mész kompozitnak nevezhető kenderbeton a kenderszár fás belső részét, a kenderpozdorját mészalapú kötőanyaggal és vízzel egyesíti. A kapott keveréket tartószerkezet köré lehet önteni, tömbökké lehet formázni, vagy előregyártott paneleket lehet belőle készíteni. Megszilárdulása után könnyű, porózus anyag jön létre, amelynek tulajdonságai jelentősen eltérnek a hagyományos betonétól. Lényeges, hogy a kenderbeton általában nem teherhordó. Nem helyettesítheti egyszerűen a vasbetont az alapozásban, az oszlopokban vagy más fontos tartószerkezeti elemekben. A kenderbetont alkalmazó épületekhez rendszerint külön fa-, acél- vagy betonszerkezet szükséges a terhek viselésére. Ez a különbség azért fontos, mert a hiteles környezeti összehasonlításoknak a teljes épületrendszert kell figyelembe venniük, nem csupán a kenderalapú összetevőt. 

A kenderbeton kedvező tulajdonságai a kenderpozdorja különleges szerkezetéből erednek. Ez a fás anyag cellulózt, hemicellulózt és lignint tartalmaz, amelyek rendkívül porózus sejtszerkezetet alkotnak. Ezek a mikroszkopikus üregek segítenek megérteni, miért működik jól a kenderpozdorja könnyű, hőszigetelő kompozitokban. Ásványi kötőanyaggal kombinálva a részecskék szilárd, ugyanakkor porózus mátrix részévé válnak, amely lassíthatja a hőáramlást, miközben lehetővé teszi a vízgőz áthaladását az anyagon. A kenderpozdorja ráadásul viszonylag kis sűrűségű mezőgazdasági alapanyag. Az energiaigényes ásványfeldolgozást igénylő anyagokkal szemben fotoszintézis révén létrejött növényi biomasszából származik. A feldolgozás azonban itt is fontos. Az építési célra alkalmas pozdorja előállításához a kenderszárakat be kell takarítani, szárítani, szétválasztani és osztályozni kell. A részecskeméret, a nedvességtartalom és az alapanyag egyenletessége egyaránt befolyásolhatja a késztermék teljesítményét. 

A kenderbeton egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a hőszigetelő képességet a nedvességingadozások kiegyenlítésének képességével ötvözi. Porózus szerkezete csökkenti a hőátadást, bár azonos vastagság mellett a kenderbeton hőszigetelési teljesítménye általában elmarad a kifejezetten szigetelésre fejlesztett anyagokétól. Emiatt a kenderbeton falaknak viszonylag vastagnak kell lenniük ahhoz, hogy megfeleljenek a szigorú hőtechnikai követelményeknek. Az anyag higroszkópos viselkedést is mutat: a beltéri páratartalom változásával vízgőzt képes felvenni és leadni. Ez mérsékelheti a relatív páratartalom ingadozásait, és hozzájárulhat a kellemes beltéri klímához. Nedvességgel kapcsolatos tulajdonságai különösen fontosak, hiszen az épületekben a hőmérsékletet és a nedvességet egyaránt szabályozni kell. A nem megfelelő nedvességkezelés páralecsapódáshoz, penészesedéshez és az anyagok károsodásához vezethet. A kenderbeton ugyanakkor nem vízálló. Továbbra is elengedhetetlen a megfelelő alapozás, az időjárás elleni védelem, az anyaggal összeegyeztethető felületképzés és a részletek gondos megtervezése. 

A kenderbeton talán legszélesebb körben hangoztatott környezeti előnye a légköri szén tárolásának lehetősége. Növekedése során a kender fotoszintézis útján szén-dioxidot köt meg, és a szenet beépíti biomasszájába. E szén egy része a kenderpozdorjában marad, amikor az építőanyagként egy épület részévé válik. A mészalapú kötőanyagok a kötés és az öregedés során, karbonátosodás révén szintén felvehetnek szén-dioxidot. Előállításuk azonban energiát igényel és szén-dioxid-kibocsátással jár, különösen a mészkő kalcinálása során. Az tehát, hogy egy kenderbeton termék elér-e negatív szén-dioxid-lábnyomot, számos tényezőtől függ: a mezőgazdasági gyakorlatoktól, a feldolgozástól, a kötőanyag összetételétől, a szállítástól, az építési módszerektől és az életciklus-értékelés rendszerhatáraitól. A szén anyagban történő tárolása nem jelent automatikusan végleges szén-dioxid-eltávolítást. Ugyanilyen fontos a tárolás időtartama, valamint az is, mi történik az épület bontásakor vagy felújításakor. 

Egy építőanyagot nem szabad kizárólag a gyártás napján jelentkező környezeti hatása alapján megítélni. Az épületek sok évtizeden, olykor évszázadokon át használatban maradhatnak. Ezalatt a hőszigetelési teljesítmény, a karbantartási igények, a nedvességkezelés és a tartósság egyaránt befolyásolják a teljes környezeti lábnyomukat. Egy hosszú időn át megbízhatóan működő kenderbeton fal előnyei túlmutathatnak az anyag kezdeti, beépített szén-dioxid-terhelésén. Ezzel szemben az idő előtti károsodás vagy a nem megfelelő szerkezeti részletkialakítás alááshatja ezeket az előnyöket. Az életciklus végén történő kezelés is számít. Az újrahasználat, az újrahasznosítás, az ártalmatlanítás és a lebomlás eltérő szénmérleget eredményezhet. 

A kenderbeton sem nem a hagyományos beton csodás helyettesítője, sem nem pusztán környezetbarátnak kikiáltott, divatos építőanyag. Speciális építőanyag, amely a hőtechnikai, nedvességszabályozási és lehetséges széntárolási tulajdonságok sajátos kombinációját kínálja. Legnagyobb értéke talán abban rejlik, ahogyan ezek a tulajdonságok együtt érvényesülnek egy gondosan megtervezett épületben. A lényeges kérdés nem az, hogy a kenderbeton mindenütt kiválthatja-e a hagyományos építőanyagokat. Hanem az, hogy a kender-mész rendszerek hol tudnak mérhető előnyöket nyújtani úgy, hogy közben megfelelnek a szerkezeti, műszaki és tartóssági követelményeknek. Ez összetettebb kérdés, mint amit a reklámcélú szalagcímek sugallnak, de lényegesen érdekesebb is. 

Dr. Peter Verdegem, Ph.D., MBA